Sziasztok!
Íme, az első beküldött novella, Doreen Delevigne tollából.
Azt kell mondjam, engem földhöz vágott, teljes mértékben pozitív értelemben!
Remélem Nektek is tetszeni fog!
Kérlek, írjatok egy-két gondolatot az íráshoz, hogy támogassátok az írót és továbbra is olvashassatok tőle egy-két művet.
Ha szeretnétek tőle még olvasni, akkor ITT Castieles írást találtok, és ITT pedig valami egészen mást.
Fogalmam sincs, mit kezdhetnék
magammal. Bármit is csinálok értelmét veszti, ahogy eszembe jut, hogy nem vagy
velem. Annyira hiányzol!
Fekszem és nosztalgiázom. Ez maradt
csak nekem. Egy ideje nem sírok, úgy érzem, teljesen kiszáradtam. Így
könnyebben tartom meg a neked tett ígéretem, miszerint nem fogok sírni, bár
ezelőtt sokszor megszegtem.
Épp az előbb gondoltam az első
napra, amikor láttalak. Annyira el voltam veszve az első napomon, hogy
bevonultam sírni a raktárba, és te bejöttél, hogy megvigasztalj. Talán már
akkor beléd szerettem. Iszonyat helyes voltál a hivatalos külsőd ellenére is,
akkor is úgy állt a szőke hajad, mint a szénaboglya, vonásaid fáradságról
árulkodtak, de a szemed csillogott, tele volt élettel. Nem tudtam nem a
szemedbe nézni. Rögtön elkezdtem vonzódni hozzád, de te közömbösnek
mutatkoztál. Akkor nagyon sokat rágtam magam miatta, de ma már tudom, hogy csak
féltél, hogy visszautasítalak.
Az első randinkig fél évet kellett
várnom. Behívtál a DÖK terembe, hogy segítsek valami papírmunkában, majd
elhívtál. Ha akartam se mondtam volna nemet, hihetetlenül aranyos voltál!
Mindenhova néztél, csak rám nem, többször is a hajadba túrtál, ami ezerfelé
állt. Arra a hétre beszéltük meg, szombatra. Elvittél vacsorázni. Olyan ideges
még érettségi előtt se voltam! Két napig tartott, míg eldöntöttem, mit veszek
fel, majd a megbeszélt időpont előtt egy órával az se tetszett magamon. Lelki
roncsként nyitottam ajtót neked, de a félelmem alaptalan volt, rögtön azzal
kezdtél, hogy gyönyörű vagyok. Mindig tudtad, mit kell mondani.
A vacsora isteni volt, majd ahogy
hazakísértél meg is csókoltál. Olyan gyengéd, leheletfinom csók volt az, hogy
azt hittem, álmodom. Megkértél, hogy legyek a barátnőd. Igent mondtam.
Az azutáni hetek életem legszebb
hetei voltak. A látásomat elködösítette a szerelem, csak te tudtál a földön
tartani.
Már két hét után kimondtam, hogy
szeretlek. Veled semmi sem tűnt gyorsnak. Te először meglepődtél, majd
ellágyult a tekinteted. Te is azt mondtad szeretsz.
Szeretlek – olyan szépen még sosem hallatszott ez a szó.
Aznap este láttam először egy sebhelyedet.
Rákérdeztem, de te ködösítettél. Én meg hittem neked.
Sokszor gondolok erre a pillanatra.
Ha ekkor nem hiszek neked, hanem kukacoskodom, lett volna esély megmenteni
téged. Ha akkor levágtam volna a helyzetet, még mindig itt lennél.
Ezután erősebb lett a kapcsolatunk,
de sokszor eltaszítottál magadtól. Nem tudtam az okát, így azonnal rosszra
gondoltam. Megcsalsz, drogozol, iszol… De messze nem ez volt a legrosszabb
eshetőség. És én arra nem gondoltam.
Amikor rákérdeztem nálad, miért
kerülsz csak nevettél rajtam. Nem kerüllek – mondtad. Egy ideig ennyiben
hagytam. De válaszokat akartam.
Nem egy vitánk alapja volt ez.
Annyira összevesztünk, hogy nem szóltunk egymáshoz napokig. Kínkeserves napok
voltak azok, te a DÖK-ben rejtőzködtél, én meg a gondolataim között kerestem
menedéket. Végül feladtam, megkerestelek. Meg akartam beszélni veled a
dolgokat, de te rideg voltál. Rám se néztél. Ez felbosszantott, azt akartam,
hogy nézz a szemembe. Nem tetted meg, ami még jobban feldühített, megfogtam az
arcod és magam felé rántottam. Ez a pillanat örökre az emlékezetembe égett. A pillanat,
amikor megláttam a monoklit a szemeden és a véraláfutást az arcod többi részén.
A tekintetedből mindent ki lehetett olvasni. Abban a pillanatban apró darabokra
tört a szívem, olyanokra, amiket az idő múlása sem tud összeragasztani. Bárhogy
passzítaná össze az élet, már sosem lesz ugyanolyan.
Az utolsó egy hónap borzasztó volt.
Nem csak a testedet bántotta az apád, hanem a lelkedet is. és az én törött
szívem nem bírta ezt el. Csak a szerelmed tartotta bennem a lelked. Szóba
került a továbbtanulás, de nekem csak Te voltál a célom. Azt akartam, hogy ne
kelljen átélned, amit átéltél. De fogalmam sem volt, hogyan segíthettem volna.
Nem tudtalak megmenteni Nataniel. Miattam haltál meg aznap éjjel. Miattam nem
mentél haza időben, miattam lett dühös az apád, és miattam vert halálra. Téged
szeretlek a legjobban a világon, mégis én végeztem veled.
Mindig azt mondogattad, hogy
bármire képes vagyok, ha szeretném. Szeretném, ha most rögtön itt teremnél
mellettem, hogy a karodba zárj. Szeretném, ha azt mondanád, hogy az utóbbi fél
évet, amióta nem vagy itt, csak álmodtam. Hogy nem haltál meg, ez csak egy
rémálom, én felébredek melletted és minden jó lesz.
Bármire képes vagyok, ha szeretném.
Én téged szeretnélek. Lehetetlent kérnék?
Öröké szeretlek,
A Te Margód
Istenem!
VálaszTörlésMost ha helyesírási hibával lesz tele a koommentem, azt csak a szerzőnek köszönhetitek!
Nagyon, nagyon, nagyon tetszett! Olyan... ködös, és mégsem... Itt van velem, de mégsem... Egyszerűen nagyon, nagyon, nagyon, nagyon tetszik! Komolyan mondom, ha ilyen novellákkal lesz tele az oldal, a század papírzsepi csomag nem lesz elég!
Remélem, kedves Doreen Delevigne még írsz az oldalnak, mert nekem nagyon tetszik, amit itt művelsz.
Bár legközelebb inkább nevettess meg!
Gratulálok az írásodhoz!
Másenyka
Szia!
TörlésNagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésed :) Igyekezni fogok legközelebb :)
Doreen
*döbbenet* Hát, ez ... hihetetlen jó volt. Tömör, mégis kifejtett, szívbe markoló, és nem rózsaszín vattapamas-habfelhő...
VálaszTörlésGratulálok.
Nem kell mindig mindennek vidámnak lennie... de azok is jók :p
Appuru
Hű. Gratulálok!
VálaszTörlésEszméletlen jó lett. Velős kis történet. Minden benne van ami kell.
Gratulálok!
LinChan
Eszméletlen jó! Erre jobb szó ninc is :D
VálaszTörlésGratula!
nagyon jó lett gratulálok!
VálaszTörlés