Megérkezett a következő izgalmas fejezet! A cím önmagáért beszél :)
Nem is húzom tovább a szót!
2. fejezet
Baleset
Mi összenézünk a fiúval és egyszerre válaszolunk:
- Nem, dehogy! - és elnevetjük magunkat. Jó vele lenni, ez tény.
- Akkor ugye nem lenne probléma, ha mennék veled pár kört? - Rám biccent, felé nyújtom a kezem, amit megragad és már száguldunk is a pálya szélén. - Aranyosak voltatok Lyssel - jegyzi meg, én pedig elmosolyodom, de a pirulásom nem látszik, mert a korizástól már vöröslik egy ideje a fejem. - Köszi - csak ennyit tudok mondani. A további köröket nevetgélve tesszük meg. Rendesen elfárasztanak a körök, így én kicsit félreállok a pálya szélére szusszanni egyet, míg Iris egyedül száguldozik.
- Nem, dehogy! - és elnevetjük magunkat. Jó vele lenni, ez tény.
- Akkor ugye nem lenne probléma, ha mennék veled pár kört? - Rám biccent, felé nyújtom a kezem, amit megragad és már száguldunk is a pálya szélén. - Aranyosak voltatok Lyssel - jegyzi meg, én pedig elmosolyodom, de a pirulásom nem látszik, mert a korizástól már vöröslik egy ideje a fejem. - Köszi - csak ennyit tudok mondani. A további köröket nevetgélve tesszük meg. Rendesen elfárasztanak a körök, így én kicsit félreállok a pálya szélére szusszanni egyet, míg Iris egyedül száguldozik.
Mosolyogva tekintek körül, mindenki nagyon jól elvan. Jó lenne jobban megismerni őket. Annyi minden lakozhat bennük és a kíváncsi személyiségemnek hála, érdeklődőm irántuk. Persze Amber és a barátnői rontanak az összképen, de ez egy remek osztály.
A kis pihenőm után ismét nekiindulok és sebesen haladok körbe. Néhol már az embereket kerülgetem és halkan kacarászom meglepődöttségükön. Hát ezt nem gondoltam volna, hiszen alig fél óra alatt sikerült mindezt megtanulnom. Valószínűleg megtaláltam egy rejtett képességemet. Mi más okból menne ennyire jól, méghozzá elsőre? Ilyen gondolatokkal szántom a jégpályát, amíg meg nem szomjazom. Kikecmergek a pályáról és a pénztárcám megtalálása után egy automatához totyogok. A gépbe dobom a pénzérméket és türelmesen várok, amíg kiadja a forró teámat. A pohárkával a kezemben foglalok helyet az egyik szabad széken. Szürcsölgetem a gőzölgő italom és közben az embereket pásztázom a tekintetemmel. A folyamatot az innivalóm eltűnése szakítja meg. A műanyag pohárkát a szemetesbe dobom és újult erővel lépek a jégre. Gyorsan visszarázódok és egy nagy lendülettel nekivágok a siklásnak. Mit ne mondjak, azt hiszem a jégre születtem! Annyira feldob ez az egész! Itt találom a boldogságom egyik kulcsát, az biztos! Teszek pár kört magányosan, majd megpillantom Lysandert egyedül csúszkálni. Odamehetnék hozzá, csak azt remélem, nem zavarja a társaságom. Elindulok a jégen a fiú felé és megközelítem.
- Szia, zavarok? - tudakolom meg. Nem szeretném, ha elküldene, bár ez benne van a pakliban.
- Nem, dehogy - felel egy halovány mosoly kíséretében. Néma csend telepszik közénk. Lassan haladunk előre a jégen, mindenféle felesleges szó nélkül. - Nagyon sokat fejlődtél egy óra alatt - töri meg a csendet bársonyos hangjával.
- Köszönöm, de ezt mind neked köszönhetem. Ha nem segítesz, nem menne így - magyarázok. A kettőnk közti társalgást Castiel szakítja meg.
- Na szia. Mi van, itt csoszogsz miatta? - bök felém a fejével.
- Fogadjunk, hogy lekörözlek - kapom fel rögtön a vizet.
- Oké, ha nyerek, válaszolsz egy kérdésemre! - nyújtja a kezét felém.
- Rendben, de ha én, akkor rád hárul ez a feladat - csapok a tenyerébe és megrázom.
- Haver, leszel a bíró? - kérdi Lysandertől, aki szemforgatva bólint egyet. - A cél Lysander és háromra indulunk. Világos?
- Mint a nap! - vágom rá és beállok a fehér hajú fiú mellé. Ő is így tesz.
- Egy... Kettő... Három! - csapja össze a tenyerét, mi pedig megindulunk. Csak úgy füstöl utánunk a pálya. Mintha puskából lőttek volna ki, úgy repesztem a jeget. Castiel sincs lemaradva, fej-fej mellett haladunk. Az utolsó egyenes szakasznál felgyorsulok, ezáltal minimálisan lehagyom a vöröst és elsőként haladok el Lysander előtt. Miután elsiklok előtte, kimegy a bokám és elhasalok a jégen. Kicsit sikerül ugyan tompítanom az esést, de a térdemet beütöm és a bőrt is lehúzom a tenyeremről. Auuu! Ez is csak velem történhet meg! Mindenki körém gyűlik és megpróbálnak felvakarni a kemény jégről.
- Jól vagy? Midet ütötted be? - rohamoznak meg. Nekem csak egy bólogatásra futja. Nagy nehezen lábra állítanak és elkezdünk lemenni a pályáról. A lábam meg-meginog, de szerencsére Lysander erősen tart, így nem kerülök újból padlóra. Kiérünk a pályáról és megmentőm óvatosan leenged egy székre, aztán lehámozza a lábamról a korcsolyát, majd segít a cipőm felvételében.
- Leadom a korcsolyádat - mondja. - Castiel, te addig kísérd ki a parkolóba, hívok autót - kapja fel a korimat, és elindul a bérlő felé. Megkapaszkodom Castiel vállában és ő kisegít egészen a parkolóba, ahol leülünk egy padra.
- Nem gondoltam volna, hogy le tudsz körözni - mondja megtörve a csendet. - Eddig még senkinek sem sikerült. - Ezt a megnyilvánulását nem is tudom hova tenni.
- Ha már így alakult, feltehetem a kérdésemet? - puhatolózok nála.
- Ne kímélj! - dől hátra a padon és tekintetét az ég felé emeli. Komolyan azt hiszi, hogy most megszívatom? Neeem, az nem én lennék, nem tett ellenem semmit, amivel kiérdemelné.
- Megnézhetem a próbátokat? - kérdezek rá arra, ami érdekel.
- Persze, de csak egy feltétellel! - Magamban táncot járok a válasza hallatán, de mi lehet a kikötés?
- Szuper, hallgatlak! - mosolyodom el felé fordulva.
- Hozol ellátmányt a próbákra!
- Benne vagyok! - nyújtom felé a kezem, amit meg is ráz beleegyezése jeléül. Még beszélgetünk néhány percet, aztán eszembe jut valami. - Mi lett volna a kérdésed, ha megelőzöl? -kíváncsiskodom.
- Hát, ezt már sosem fogod megtudni - már kérdeztem volna vissza, de végszóra Lysander és Rosa jöttek ki az épületből. A fenébe! De legalább nem kell tovább itt fagyoskodjak, már remegek, mint a nyárfalevél.
- Rosa, te hogyhogy jössz? - érdeklődöm meg az osztálytársamtól.
- Tudod, Lys drága Leight hívta és én már unatkoztam a jégen. Ezt ő észrevette és megkérdezte, hogy jövök-e, ha kiélvezkedtem magam. Én pedig belementem - vázolja fel a rövid történetet.
- Értem! - mosolygok felé. Egy kis ácsorgás után megérkezik Rosa barátja, így elsétálunk a kocsihoz (már, aki sétál)! Engem beültetnek hátra, egyik oldalamon Cass, a másikon pedig Lysander foglal helyet. Lassan elindulunk és nem telik el fél óra, mire megérkezünk. A fehér hajú kiszáll a járműből, majd engem is kisegít. A lábam irgalmatlanul fáj és megmozdítani is alig bírom. Már az első lépésnél orra esnék, de szerencsére Lysander figyelmes és ezt megakadályozza. Hogy csökkentsen a szenvedésemen, egyszerűen felkap és menyasszonyi pózban cipel az ajtóig, majd óvatosan letesz. - Köszönök mindent! - intézem a szavaimat felé.
- Ugyan már, ez csak természetes! - felel, majd gyengéd puszit lehel az arcomra, amibe mint a húsvéti piros tojás, belepirulok.
- Akkor, holnap találkozunk! Szia! - búcsúzkodom, de bár csak ne kéne még.
- Szia! - egy halvány mosoly és sarkon fordul, majd visszaszáll az autóba. Felbőg a motor és lassacskán megindulnak. Én kint integetek, míg látom az autót, majd bekecmergek a lakásba.
- Szia, zavarok? - tudakolom meg. Nem szeretném, ha elküldene, bár ez benne van a pakliban.
- Nem, dehogy - felel egy halovány mosoly kíséretében. Néma csend telepszik közénk. Lassan haladunk előre a jégen, mindenféle felesleges szó nélkül. - Nagyon sokat fejlődtél egy óra alatt - töri meg a csendet bársonyos hangjával.
- Köszönöm, de ezt mind neked köszönhetem. Ha nem segítesz, nem menne így - magyarázok. A kettőnk közti társalgást Castiel szakítja meg.
- Na szia. Mi van, itt csoszogsz miatta? - bök felém a fejével.
- Fogadjunk, hogy lekörözlek - kapom fel rögtön a vizet.
- Oké, ha nyerek, válaszolsz egy kérdésemre! - nyújtja a kezét felém.
- Rendben, de ha én, akkor rád hárul ez a feladat - csapok a tenyerébe és megrázom.
- Haver, leszel a bíró? - kérdi Lysandertől, aki szemforgatva bólint egyet. - A cél Lysander és háromra indulunk. Világos?
- Mint a nap! - vágom rá és beállok a fehér hajú fiú mellé. Ő is így tesz.
- Egy... Kettő... Három! - csapja össze a tenyerét, mi pedig megindulunk. Csak úgy füstöl utánunk a pálya. Mintha puskából lőttek volna ki, úgy repesztem a jeget. Castiel sincs lemaradva, fej-fej mellett haladunk. Az utolsó egyenes szakasznál felgyorsulok, ezáltal minimálisan lehagyom a vöröst és elsőként haladok el Lysander előtt. Miután elsiklok előtte, kimegy a bokám és elhasalok a jégen. Kicsit sikerül ugyan tompítanom az esést, de a térdemet beütöm és a bőrt is lehúzom a tenyeremről. Auuu! Ez is csak velem történhet meg! Mindenki körém gyűlik és megpróbálnak felvakarni a kemény jégről.
- Jól vagy? Midet ütötted be? - rohamoznak meg. Nekem csak egy bólogatásra futja. Nagy nehezen lábra állítanak és elkezdünk lemenni a pályáról. A lábam meg-meginog, de szerencsére Lysander erősen tart, így nem kerülök újból padlóra. Kiérünk a pályáról és megmentőm óvatosan leenged egy székre, aztán lehámozza a lábamról a korcsolyát, majd segít a cipőm felvételében.
- Leadom a korcsolyádat - mondja. - Castiel, te addig kísérd ki a parkolóba, hívok autót - kapja fel a korimat, és elindul a bérlő felé. Megkapaszkodom Castiel vállában és ő kisegít egészen a parkolóba, ahol leülünk egy padra.
- Nem gondoltam volna, hogy le tudsz körözni - mondja megtörve a csendet. - Eddig még senkinek sem sikerült. - Ezt a megnyilvánulását nem is tudom hova tenni.
- Ha már így alakult, feltehetem a kérdésemet? - puhatolózok nála.
- Ne kímélj! - dől hátra a padon és tekintetét az ég felé emeli. Komolyan azt hiszi, hogy most megszívatom? Neeem, az nem én lennék, nem tett ellenem semmit, amivel kiérdemelné.
- Megnézhetem a próbátokat? - kérdezek rá arra, ami érdekel.
- Persze, de csak egy feltétellel! - Magamban táncot járok a válasza hallatán, de mi lehet a kikötés?
- Szuper, hallgatlak! - mosolyodom el felé fordulva.
- Hozol ellátmányt a próbákra!
- Benne vagyok! - nyújtom felé a kezem, amit meg is ráz beleegyezése jeléül. Még beszélgetünk néhány percet, aztán eszembe jut valami. - Mi lett volna a kérdésed, ha megelőzöl? -kíváncsiskodom.
- Hát, ezt már sosem fogod megtudni - már kérdeztem volna vissza, de végszóra Lysander és Rosa jöttek ki az épületből. A fenébe! De legalább nem kell tovább itt fagyoskodjak, már remegek, mint a nyárfalevél.
- Rosa, te hogyhogy jössz? - érdeklődöm meg az osztálytársamtól.
- Tudod, Lys drága Leight hívta és én már unatkoztam a jégen. Ezt ő észrevette és megkérdezte, hogy jövök-e, ha kiélvezkedtem magam. Én pedig belementem - vázolja fel a rövid történetet.
- Értem! - mosolygok felé. Egy kis ácsorgás után megérkezik Rosa barátja, így elsétálunk a kocsihoz (már, aki sétál)! Engem beültetnek hátra, egyik oldalamon Cass, a másikon pedig Lysander foglal helyet. Lassan elindulunk és nem telik el fél óra, mire megérkezünk. A fehér hajú kiszáll a járműből, majd engem is kisegít. A lábam irgalmatlanul fáj és megmozdítani is alig bírom. Már az első lépésnél orra esnék, de szerencsére Lysander figyelmes és ezt megakadályozza. Hogy csökkentsen a szenvedésemen, egyszerűen felkap és menyasszonyi pózban cipel az ajtóig, majd óvatosan letesz. - Köszönök mindent! - intézem a szavaimat felé.
- Ugyan már, ez csak természetes! - felel, majd gyengéd puszit lehel az arcomra, amibe mint a húsvéti piros tojás, belepirulok.
- Akkor, holnap találkozunk! Szia! - búcsúzkodom, de bár csak ne kéne még.
- Szia! - egy halvány mosoly és sarkon fordul, majd visszaszáll az autóba. Felbőg a motor és lassacskán megindulnak. Én kint integetek, míg látom az autót, majd bekecmergek a lakásba.
~*~*~*~
Még délután elmentünk Anyuval a dokihoz, aki írt nekem tesire egy igazolást, kaptam egy bokamerevítőt és elküldött suliba. Jófej orvos, mit ne mondjak...
Ahogy hazaérünk, ismételten meg vagyok dicsérve a kis balesetem miatt. Igen, hát ennyit arról, hogy vigyázzak magamra.
Nagy nehézségekkel karöltve felmászok a lépcsőn, majd lezuhanyozom és bekecmergek a pihe-puha takaróm alá.
Ahogy hazaérünk, ismételten meg vagyok dicsérve a kis balesetem miatt. Igen, hát ennyit arról, hogy vigyázzak magamra.
Nagy nehézségekkel karöltve felmászok a lépcsőn, majd lezuhanyozom és bekecmergek a pihe-puha takaróm alá.
~*~*~*~
Reggel nehézkesen kelek, köszönhetően a merevítőmnek. Valahogy kikecmergek a fekhelyemről és kikeresem a mai ruhaszettemet. Egy vastag farmer, egy fekete hosszú ujjú és egy vajszínű pulcsi. Az öltözködés után óvatosan indulok meg lefele a lépcsőn. A reggelimet sebesen elpusztítom és az órára nézek. Időben vagyok, de a lábam miatt el kell induljak, nehogy a végén még elkéssek. Lassú, nehézkes léptekkel haladok a suli felé és még pont időben érek be a terembe. Elbicegek a helyemre, leülök, aztán megrohamozzák a többiek a padomat.
- Mi történt? Mit csináltál a lábaddal? - jönnek egyszerre a kérdések. Hátrahőkölök. Nem vagyok ennyire népszerű, mi lelte őket?
- Kiment a bokám a tegnapi korizásnál - válaszolom meg gyorsan. Most, hogy megtudták az információt, magamra hagynak. Huh, ezt nem tudnám megszokni, hogy mindenki a nyakamon lóg, de szerencsére nem tartott két percnél tovább a hírnevem.
- Jobban vagy? - érdeklődik Lysander megállva a padomnál. Jól esik a kedvessége.
- Igen, köszönöm, és azt is, hogy hazaszállítottatok. -mosolygok fel rá.
- Ugyan, nincs mit - érkezik a válasz, majd elindul hátra a saját padjához.
- Lysander! - szólok utána. Megfordul és kíváncsian néz felém. - Tegnap megkérdeztem Castielt és azt mondta, mehetek a próbáitokra - említem meg a beszélgetést.
- Remek, akkor szeretettel várunk ma órával suli után - tájékoztat a próbakezdésről. Lassan elkezdődik az óra. Igazi kínszenvedések árán, de csak-csak kicsöngetnek. Fellélegezve hagyjuk el a termet és megyünk át egy másikba. Az emelet. Miért pont az emeletre kell felmásznom ilyenkor? Felér egy testneveléssel, amíg felvonszolom magam. A táskámmal a hátamon magabiztosan indulok el felfelé. A lényeg, hogy csengőre a teremben legyek. Más most nem igazán érdekel. A korlátot erősen szorítva segítem magam fel lépcsőfokról lépcsőfokra. Mögöttem már szép sor áll, de sajnos nem tudok gyorsabban haladni bármennyire is szeretnék. Az emberek észbe kapva kerülnek ki, mikor meglátják a lábam. Már csak pár fok és megmásztam az Everestet, akarom mondani a lépcsőt. Mielőtt felérek, megcsúszik a lábam és hátradőlök a semmibe. Szemeimet összeszorítom és várom a fájdalom bekövetkeztét, de nem jön. Kinyitom a szemem és tudatosul bennem, hogy miért nem estem hanyatt. Lysander ezek szerint mögöttem tartózkodott amikor megcsúsztam, így el tudott kapni. Megkönnyebbülés terjed szét az egész testemben, hála neki. Megkönnyebbültem , hogy itt van és nem esett semmi bajom. Lassan visszadönt a lábamra és rám emeli felemás szemeit.
- Jól vagy? - Azt hiszem ő is megrémült, de ezzel nincs egyedül.
- Igen, köszönöm - szinte súgom a választ. Elment a hangom, pedig az előbb még tökéletesen szuperált. Bólint, majd célbavesszük a termet. Sikerül még pont időben beérkezni az osztályba és ezáltal nem elkésni. Huh.
A többi óra zavartalanul telik. Az egyik szünetben felhívtam Anyut, aki belement a maradásomba. Szerencsére meglehetősen rugalmasan kezeli a dolgokat, így könnyen elengedett.
Hamarosan kicsengetnek, ki kéne találnom, hogy mit vegyek a fiúknak. Talán egy-egy Snikers és palack víz elég lesz nekik. Köszönetképpen megfelel, meg amúgyis így egyeztünk meg, de ha ez nem lett volna, akkor is vittem volna nekik valamicskét. Már nagyon izgatott és kíváncsi vagyok a zenéjükkel kapcsolatban. Remélem, azért nem leszek láb alatt, akkor inkább hazamegyek, minthogy az utukban álljak. Már alig várom!
Előző
- Mi történt? Mit csináltál a lábaddal? - jönnek egyszerre a kérdések. Hátrahőkölök. Nem vagyok ennyire népszerű, mi lelte őket?
- Kiment a bokám a tegnapi korizásnál - válaszolom meg gyorsan. Most, hogy megtudták az információt, magamra hagynak. Huh, ezt nem tudnám megszokni, hogy mindenki a nyakamon lóg, de szerencsére nem tartott két percnél tovább a hírnevem.
- Jobban vagy? - érdeklődik Lysander megállva a padomnál. Jól esik a kedvessége.
- Igen, köszönöm, és azt is, hogy hazaszállítottatok. -mosolygok fel rá.
- Ugyan, nincs mit - érkezik a válasz, majd elindul hátra a saját padjához.
- Lysander! - szólok utána. Megfordul és kíváncsian néz felém. - Tegnap megkérdeztem Castielt és azt mondta, mehetek a próbáitokra - említem meg a beszélgetést.
- Remek, akkor szeretettel várunk ma órával suli után - tájékoztat a próbakezdésről. Lassan elkezdődik az óra. Igazi kínszenvedések árán, de csak-csak kicsöngetnek. Fellélegezve hagyjuk el a termet és megyünk át egy másikba. Az emelet. Miért pont az emeletre kell felmásznom ilyenkor? Felér egy testneveléssel, amíg felvonszolom magam. A táskámmal a hátamon magabiztosan indulok el felfelé. A lényeg, hogy csengőre a teremben legyek. Más most nem igazán érdekel. A korlátot erősen szorítva segítem magam fel lépcsőfokról lépcsőfokra. Mögöttem már szép sor áll, de sajnos nem tudok gyorsabban haladni bármennyire is szeretnék. Az emberek észbe kapva kerülnek ki, mikor meglátják a lábam. Már csak pár fok és megmásztam az Everestet, akarom mondani a lépcsőt. Mielőtt felérek, megcsúszik a lábam és hátradőlök a semmibe. Szemeimet összeszorítom és várom a fájdalom bekövetkeztét, de nem jön. Kinyitom a szemem és tudatosul bennem, hogy miért nem estem hanyatt. Lysander ezek szerint mögöttem tartózkodott amikor megcsúsztam, így el tudott kapni. Megkönnyebbülés terjed szét az egész testemben, hála neki. Megkönnyebbültem , hogy itt van és nem esett semmi bajom. Lassan visszadönt a lábamra és rám emeli felemás szemeit.
- Jól vagy? - Azt hiszem ő is megrémült, de ezzel nincs egyedül.
- Igen, köszönöm - szinte súgom a választ. Elment a hangom, pedig az előbb még tökéletesen szuperált. Bólint, majd célbavesszük a termet. Sikerül még pont időben beérkezni az osztályba és ezáltal nem elkésni. Huh.
A többi óra zavartalanul telik. Az egyik szünetben felhívtam Anyut, aki belement a maradásomba. Szerencsére meglehetősen rugalmasan kezeli a dolgokat, így könnyen elengedett.
Hamarosan kicsengetnek, ki kéne találnom, hogy mit vegyek a fiúknak. Talán egy-egy Snikers és palack víz elég lesz nekik. Köszönetképpen megfelel, meg amúgyis így egyeztünk meg, de ha ez nem lett volna, akkor is vittem volna nekik valamicskét. Már nagyon izgatott és kíváncsi vagyok a zenéjükkel kapcsolatban. Remélem, azért nem leszek láb alatt, akkor inkább hazamegyek, minthogy az utukban álljak. Már alig várom!
Előző
Következő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Olvasó!
Ha eljutottál idáig, akkor vagy teljesítettél egy epizódot vagy egy történet végére értél. Mind a két esetben arra kérlek, hogy hagyj nyomot magad után. A végigjátszásokkal kapcsolatban azért, hogy tudjam, segített-e, a történetekkel kapcsolatban pedig azért, hogy az írója tudja, mit alkotott!
Fontos a visszajelzés, csak néhány percet vesz igénybe!
Köszönöm