Rebi - Bolondulásig szeretni 4. fejezet

Kedves Csábítók!

Ha csütörtök, akkor Bolondulásig kell szeretni :D 

Megérkezett a következő fejezet, remélem Nektek is annyira tetszeni fog, mint nekem.

4. fejezet

Ma előbb ébredtem fel, mint általában szoktam. Még a nap sem sütött, mikor szemeimet kinyitottam az ágyamon fekve. Rápillantottam az órámra, ami negyed hetet mutatott. Próbáltam visszaaludni, de nem sikerült. Lementem a nappaliba , leültem a kanapéra és gondolkoztam. Mindenen.

Eddig valamennyire már sikerült beilleszkednem, aminek örülök is… De még egy lánnyal sem barátkoztam össze, ami nem igazán vethet később rám jó fényt. Remélem sikerülni fog legalább egy lánnyal összebarátkoznom. Ezen gondolkodtam, amikor is apa lépett ki a szobájuk ajtaján, megzavarva ezzel. Nem szólt egy szót sem, csak kitöltötte a kávéját. Hozott nekem is egy kicsit, persze csak tejjel. Tudja, hogy én csak úgy szeretem. Megkérdeztem tőle, hogy milyen az új munkája és egy kicsit még beszélgettünk, aztán neki el kellett mennie. Anyával semennyit sem beszéltem, mert ő késésben volt a munkájából szóval csak egy gyors viszlátot és jó legyélt kaptam. Már hét óra van, szóval elkezdtem öltözni.  

 Így néztem ki, miután ruháimat magamra öltöttem és hajamat befontam. Gyorsan felkaptam a táskámat, amiben benne voltak a cuccaim és lementem a konyhába. Mivel nem lehetett egy tejeskávé a reggelim, ezért csináltam magamnak két szendvicset. Egyiket megettem, a másikat pedig elraktam tízórainak a suliba. Kiraktam Akitának a reggelit, felébresztettem és már indultam is a suliba. Szeretek a parkon keresztül iskolába menni… valahogy mindig megnyugszok tőle és kicsit jobb kedvre derülök. Hamar beértem az iskolába és még bőven volt időm a becsöngetésig, ezért leraktam a táskám a padom mellé és éppen mentem volna ki az ajtón, amikor nekiütköztem Kentinnek.

- Jaj, bocsi. Amúgy jó reggelt! – mondom kicsit hadarva.

- Semmi baj. Neked is jó reggelt! – mondja hatalmas mosollyal.

- Mindjárt jövök oki? – a válaszát meg sem várva kifutottam a teremből az udvarra és leültem ott egy padra. Szépen süt a nap reggelhez képest. Megjött Alexy, de Armint nem látom. Odafutok Alexyhez.

- Szia. Armint hol hagytad? – kérdem nevetve.

- Szia. Armin később jön, a szüleink eldumálnak vele arról, hogy nem kellett volna múltkor engedély nélkül elmennie veled a vidámparkba. Akkor nem voltak otthon a szüleink, ezért csak úgy elment otthonról és lebukott.

- Oh, basszus, ha ezt tudtam volna, nem kérdezem meg… na, mindegy majd beszélgetek vele erről. Köszi, hogy elmondtad.

- Semmiség. Szerelmes vagy belé, szóval mindenképp el kellett mondanom különben nem hagysz békén – mondja, majd kacsint.

- Nem vagyok szerelmes belé! Csak barátok vagyunk!

- Aha, méghozzá nagyon jó barátok – ezzel a mondattal abba is marad a beszélgetésünk és visszamegyünk a terembe. Ledobom magam a padomba és bámulok magam elé mereven. Legközelebb nem hívom el magammal sehova, nehogy bajba kerüljön. Vagy letesztelem, hogy tényleg megkérdezte-e a szüleit. Bár ha dolgoznak, biztos nem örülnek annak, ha felhívja őket. Az én hibám, hogy bajba került… Ha megjön, elbeszélgetek vele arról, hogy miért nem kérdezte meg akkor Alexyt, hogy akar-e jönni és miért nem mondta el a szüleinek. Érdekes beszélgetésnek nézek elébe. Mire megérkezett. már tartott a nyelvtan óra szóval csak szünetben tudnék vele beszélgetni, de nem tudok addig várni… ezért írok neki egy lapra és odaadom. Választ nem kapok. Elolvasta, de figyelmen kívül hagyta és a tanárra koncentrált. Ezt is számon fogom rajta kérni óra után! Egy idő után végre meghallom a csengő hangját és éppen kérdőre akarom vonni Armint, amikor ő csak szó nélkül kiviharzik a teremből. Mi a ménkű ütött belé? Utána akarok menni, de akkor előttem terem Kentin.

- Neked ennyi ideig tart egy mindjárt? – érdeklődött nevetve.

- Nem, csak történt valami és azt el kellett rendeznem – felelem nevetve. Milyen szép a mosolya.

- Oh és el tudtad rendezni azt a valamit?

- Nem egészen. Még dolgozom rajta.

- Akkor nem zavarlak – mondja enyhén keserű mosollyal.

- Nem zavarsz! – mosolygok - Legalább eltereled a figyelmem.

- Akkor jó – mosolyog. Beszélgetünk egészen addig, amíg be nem csengetnek kémia órára. Amikor megjön a tanár, akkor megyünk át a biokémia terembe. Eléggé mogorvának tűnik, szóval nincs kedvem kihúzni a gyufát. Nála nem úgy ülünk, ahogy a többi órán. Íratott velünk egy tesztet és az egymást kiegészítő párok kerültek egymás mellé. Egy Rosalya nevű lány mellé kerültem. Hosszú, fehér haja van és egészen szimpatikus. Beszélgetek vele kicsit órán és mi tagadás, nem csak külsőre szimpatikus lány. Következő szünetben egész végig vele beszélgetek, még akkor is, amikor másik terembe megyünk. Végre egy lánnyal is összebarátkoztam.!

A matek óra kezdetét vette… azt hittem elalszok, olyan unalmas. Első óra az évben, de már most nem bírom. A tanár maga jó fej, de a tantárgyát már nem szeretem. Ennyire nem vártam még csengetést, az már biztos! Armin egész órán a mellettem lévő padban ül és figyel. Hogy bírt folyamatosan figyelni? Most osztályfőnöki lesz. Maradunk ugyanebben a teremben. Mielőtt Armin bárhová is mehetne, megfogom a karját és visszarántom a padjába.

- Na, most válaszolni fogsz minden kérdésemre és nem menekülsz, világos?!

- Ki menekült? Én nem! Na, lökd azokat a kérdéseket, folytatni akarom a játékom – a szorításom enyhül a karján.

- Miért nem mondtad el a szüleidnek, hogy elmész otthonról, amikor a vidámparkban voltunk? – a kérdésem után hosszas hallgatás következik.

- Nem voltak otthon, nem akartam őket zavarni a melóban emiatt csak elmentem otthonról, de te honnan tudsz erről? Biztos Alexy mondta el.

- Igen, Alexy mondta el és örülök is neki. Legközelebb, ha nincsenek otthon a szüleid, akkor csak mondj nemet, oké? Nem akarom, hogy bajba kerülj. Főleg nem miattam.

- Még meglátom – néz oldalra.

- Még egy kérdésem lenne.

- És mi az?

- Miért nem kérdezted meg akkor Alexyt, hogy akar-e jönni?

- Mert… - sokáig hallgat, majd végül újra megszólalt – Erre nem válaszolok – ezzel a mondattal kihúzza kezét a szorításomból és kiviharzik a teremből. Mi a ménkű ütött belé? Olyan furcsán viselkedik. Mindegy, majd csak észhez tér valamikor.

A szünet maradék idejét zenehallgatással töltöttem és elmélkedtem. Kentin a következő szünetben odajön hozzám és elkezd cseverészni velem.

- Miért vagy ilyen búval bélelt?

- Nem vagyok! Csak most nincs hangulatom.

- Azt észrevettem. Mit szólnál hozzá, ha délután találkoznánk? Te elhoznád Akitát, én pedig Cookit és felvidítanálak.

- Rendben.

- Oké, de most hanyagold a görkorcsolyát – nevet.

- Úgy terveztem – nevetek én is. Szeretek vele beszélgetni. Felvidít.

Eljön a következő óra ideje. Kentin visszamegy a saját helyére és Armin is befárad. A nap folyamán többet nem szóltam csak vártam, hogy vége legyen az iskolának. Mikor az utolsó óránkról is kicsengetnek, az udvaron Kentinnel megbeszéljük a délutáni találkozó helyét és időpontját. Elbúcsúzunk és éppen indulni akarok, amikor Alexy üvöltö utánam.

- Milou! Armin beszélni szeretne veled. Azt mondta, hogy a biokémia teremben vár.

- Rendben, köszi! Ugye abból nem lesz baja, ha nálad később ér haza?

- Nem. Megvárom, és együtt megyünk haza, hogy ne legyen baj.

- Ez kedves tőled. Na, sietek. Szia!

- Szia! – El is indultam a biokémia terembe. Benyitottam  és ott vár Armin, az egyik széken ülve játszott éppen. Megérkezésemkor felkapja tekintetét a játékról, ami egy hangos game over hangot ad ki.

- Azt mondta Alexy, beszélni akarsz velem. Miről?

- Bocsánatot akarok kérni… azért, amiért bunkó voltam… hogy elfutottam és nem válaszoltam…

- Rendben, semmi baj. El van felejtve – mondom mosolyogva és kacsintok – Csak ne forduljon elő többet.

- Ígérem – mosolyog ő is.

- Akkor menjünk haza, mert nincs kedvem több időt tölteni az iskolában – nevetek majd elindulunk. Csendben egymás mellett sétáltunk ki az iskolából és a kapuban elbúcsúzunk. Mivel Kentinnel megbeszéltük, hogy délután találkozunk, ezért siettem haza.

Előző

Következő