Rebi - Bolondulásig szeretni 8. fejezet

Kedves Olvasók!

Megérkezett a nyolcadik rész! :D 
"Szeretjük? Nem szeretjük?" A válasz sokszor az orrunk előtt van, máskor kutatni kell, de akármi legyen is az, biztos, hogy újabb és újabb kérdéseket vet fel bennünk...

Ui.: Innentől Rebi története kéthetente csütörtökön fog megjelenni :)

8. fejezet

Reggel frissen és üdén keltem fel az ágyamból, ahol Akita aludt mellettem és az ágy nagy részét elfoglalta, mert neki vízszintesen kell feküdni, nem ám függőlegesen, ahogy mások is szoktak. Megnézem a telefonomat és látom, hogy elmúlt fél kilenc. Már értem, miért vagyok ilyen kipihent. Lementem a konyhába és megcsináltam a reggelimet. Semmi extrát nem eszem, csak egy szendvicset és kakaót. Visszamegyek a szobámba és felébresztem Akitát. A kis lustaság nem nagyon akar kimászni az ágyamból. Tudom, milyen kényelmes, de azért ez az én helyem. Mindegy, hagyom, hadd lustuljon még egy kicsit. Mivel ma nem megyek suliba, ezért át sem öltözök, hanem pizsamában leszek. Viszont, ha egész nap játszok, akkor anya rám szól, hogy menjek ki a friss levegőre, ráadásul Akitát is meg kéne sétáltatnom, mert tegnap elmaradt. Még meglátom, hogyan alakul a mai nap, addig is kapcsoljuk be a számítógépet és intézzük el a karaktereimet. Nagyon elhanyagoltam mostanában őket, de amíg nem megyek suliba, folyamatosan ügyelni fogok rájuk. Ekkor Akita odabújt a lábamhoz. Biztos éhes szegénykém. Felállok a géptől, lemegyek a konyhába szorosan a sarkamban Akitával. Kitöltöm a táljába a reggelijét és hátrább állok, hadd egyen. Olyan aranyos, mikor mozog a feje evés közben. Majd nemsokára elviszem sétálni. Megérdemli. Visszasiettem a szobámba és kikapcsoltam a számítógépet. Keresnem kell valami jó ruhát, ami nem gáz utcára, de kényelmes. Semmi megfelelőt nem találok. Olyan kevés ruhám van! Na, mindegy, felkapom valamit ezek közül. Végül erre esik a választásom:

Imádom, hogy van olyan nap, amikor a hajam szőke, de néha barnának látszik. Most az előbbi, viszont már alig várom a másik színt. Fogalmam sincs, mitől van ez, de nem zavar nagyon, hiszen fő a változatosság és egy idő után mindig megunom a szőkét, ezért örülök mikor barna a hajam.

Leveszem a pórázt az akasztóról és már rá is csatolom a kutyám nyakörvére. Kilépünk az ajtón és egy ismerős alakot pillantok meg. Jól látom… Kentin az? Igen, ő. Odafutok hozzá és hátulról ráugrok a hátára, Akita pedig fut utánam és megáll a lába előtt.

- Szia Kentin! Te miért nem vagy suliban? – kérdezem még mindig a hátán, a vállaiba kapaszkodva.

- Milou? Te miért nem vagy suliban? Én nem vagyok jól. Elkaptam az influenzát.

- Én is influenzás vagyok.

- Hát akkor egy cipőben járunk – nevet.

- Hát igen. Te merre tartasz?

- Gondoltam, elmegyek sétálni. Jót tesz ilyenkor a friss levegő.

- Igaz. Én Akitát jöttem sétáltatni – mondom mosolyogva. Véletlen, hogy erre sétált vagy direkt? Tudja, hogy itt lakom, szóval lehet miattam jött erre. Vagy csak beképzelem az egészet magamnak, mert szeretném, ha így lenne? Nem tudom, de annyira szeretnék már választ kapni a kérdéseimre. Nem csak nekem lenne jobb, hanem Kennek is, mert ha szeretem, akkor bevallanám neki, és ha ő is szeret… Mi van, ha szeret engem és ezeket nem képzelem, hanem tényleg így van? Elkezdünk sétálni a városban és sokat beszélgetünk. Megtudom, hogy Kentin régen idejárt, csak el kellett mennie katonai suliba az apja miatt, mert Amber és a barátnői szekálták. Nemrégiben pedig visszajött és bosszút állt Amberen úgy, hogy megcsókolta.

- Az nem elég jó bosszú, mert biztos élvezte… - ennél a mondatomnál elvörösödik. Én most tényleg flörtölök vele? El sem hiszem, hogy ezt kimondtam. Úristen, most mit fog erre reagálni? Csak ne legyen kínos a helyzet közöttünk.

- Honnan gondolod? Nem vagyok egy csókkirály.

- Lehet az vagy, csak rossz lányt csókoltál meg – kacsintok.

- Néha, mikor veled beszélek, eszembe jut és bánom, hogy őt csókoltam meg először – amint kimondja, látszik, hogy megbánta. Arca szinte céklavörösre pirul és elfordítja a fejét… Engem akarna? Bánja, hogy Amberrel tette meg és nem velem…?

- Ha tudtad volna, hogy nemsokára bekerülök az életedbe, akkor nem tetted volna meg Amberrel? – kérdezem kissé félve. Szívem hevesebben kezd verni, a tenyerem izzad és alig tudom rávenni magam, hogy Kenre nézzek.

- Akkor eszembe se jutott volna ilyet tenni. Amióta megismertelek, azóta mindig bánom, ahányszor csak látlak… Most is… Rád nézek és az jár az eszemben, hogy mennyire elrontottam akkor… - ekkor elkezd közeledni felém és megölel. – Nem foglak megcsókolni, mert nem tudom, hogy akarod-e és egyáltalán mit érzel irántam.

Ezek szerint Kentin szeret engem… és én… Nem tudom befejezni a mondatot a fejemben, mert elértünk az iskolához, amit csak most veszek észre. Az iskola falain belül pedig megpillantom Armint a tesójával az udvaron. Akkor megállt bennem az ütő…

Előző

Következő