Rebi - Bolondulásig szeretni 7. fejezet

Kedves Olvasók!

Meghoztuk nektek a hetedik részt! Jó olvasást :)

7. fejezet

   Reggel arra ébredek fel, hogy Akita nyalogatja az arcom… Ilyen is ritkán fordul elő velem, hogy később kelek fel, mint a kutyám. Szép reggel. A szokásos rutinom megvan. Lemegyek a konyhába, elkészítem a reggelim, amit meg is eszem, megetetem Akitát, felmegyek a szobámba és átöltözöm. Mivel szeptember vége van, ezért már kicsit melegebben öltözök. 

Gyorsan felkaptam a kabátomat, a táskámat és már indultam is a suliba. Útközben viszont rám tör a hányinger. Gyorsan hazaszaladok, fel a fürdőszobába.  Szerintem én ma nem megyek iskolába. Alig megyek el a vécétől, újra hánynom kell. Felhívom a háziorvost, hogy nem-e tudna most házhoz jönni, mert mire a rendelőhöz érek, többször is kidobom a taccsot. Természetesen igent mond és amint lediktálom neki a címet, már indul is.  Megérkezésekor beengedem a házba és ő hamar megvizsgál engem. Úgy látszik elkaptam az influenzát. Szuper. Egész héten nem megyek iskolába és egy hét múlva visszajön megnézni, hogy vagyok. Most nem láthatom se Armint, se Kentint, se Rosát… ez nem fair. Miért pont most? Nem baj, legalább nem kell látnom pár nem kedvelt tanárt… Azt hiszem, élvezni fogom ezt a hetet. Mivel már becsengettek az órára, ezért majd szünetben írok Rosának, hogy egész héten nem megyek.

   Első dolgom felhozni egy lavórt, hogy ha hánynom kell, akkor lehetőleg ne a szőnyegre. Aztán befekszem az ágyba és a plafont bámulom elgondolkodva. Szeretem Kentint vagy csak vonzónak találom? Ajj, fogalmam sincs. Miért kell nekem ilyeneken gondolkodnom? Inkább megyek és játszom a számítógépen. Na jó, nem fogok most kibújni ez alól. El kell döntenem, hogy mit érzek. Ekkor megcsörren a telefonom. Armin hív, ezért gyorsan felveszem.

- Szia Milou! Hol vagy? Miért nem jöttél ma?

- Szia Armin! Influenzás lettem és egész héten nem megyek iskolába. Bocsi – mondom enyhén szomorú hangon. Csak enyhén.

- Semmi baj. Délután átviszem a leckéket neked – mondja vidáman. Mitől ilyen boldog?

- Rendben. Akkor délután – készülök letenni, mikor megszólal.

- Ne tedd le!

- Oké. Miért?

- Üzen valamit az osztályfőnök.

- Oké, és mit?

- Hogy legközelebb, ha beteg vagy írj neki facebookon – erre elnevetem magam.

- Jó, legközelebb fogok. Mindjárt becsengetnek, szóval leteszem. Szia, jó sulit!

- Mintha az lehetne jó. Szia – nevetve teszem le a telefont. Nem tudom, ez miért volt olyan fontos, mert délután is elmondhatta volna. Na, mindegy… hol is tartottam, mielőtt felhívott? Ja igen, tisztázni akartam az érzéseimet magamban… Ez nem fog menni. Inkább elhalasztom későbbre. Leülök a számítógépem elé és elkezdek játszani a kedvenc játékaimmal. Szeretek ezekkel játszani, de nem tudom, Armin hogy lehet ezeknek a fanatikusa. A gyomrom egyszer csak óriásit kordul, ezért lemegyek a konyhába egy kis nassolnivalóért. Ez a baj velem… Túlságosan is édesszájú vagyok.  Ekkor valami furcsa zajt hallok az emeletről. Mi ez a nyikorgó hang? A padlásról jön. Én fel nem megyek oda. Majd felküldöm aput, amint hazaért. Addig itt van Akita és megvéd, ha kell. Felmegyek a szobámba és becsukom az ajtót. Egész délután ki se merek menni onnan. Nem kellene olyan sok ijesztő játékkal játszanom és filmeket néznem. Azt hiszem, egy ideig le fogok szokni ezekről. De csak egy ideig. Ekkor meghallom a csengőt. Nagyon nem akarok lemenni, de muszáj lesz. Nagy nehezen lebattyogok a lépcsőn és kinyitom az ajtót. Armin lép be a házba.

- Szia! Meghoztam a házi feladatokat! – mondja nagy mosollyal.

- Szia! Máris ennyi az idő?

- Igen. Na, mi van? Annyit játszottál, hogy elveszett közben az időérzéked? – nevet.

- Lehet – nevetek én is. Odaadja a füzeteit, amiket gyorsan lefotózok. Szerencsémre nem írtak sokat, de utálom pótolni az órai anyagot. Megint hallani lehet a nyikorgó hangokat a padlásról.

- Hm… mi volt ez? – kérdi Armin a hang irányába nézve.

- Nem tudom, de ma már másodjára hallom. Ezért nyitottam ki olyan sokára az ajtót. Féltem kijönni a szobámból a hang miatt.

- Felmegyek és megnézem.

Rendben. Megmutatom, merre van – mondom, majd elindulunk a padlás felé. Az ajtaja pont a szobám mellett van a plafonon. Armin lenyitja az ajtót és legördül onnan a létra. Nagyon félek, ezért én csak pár fokot megyek fel a lépcsőn és onnan figyelem mit csinál. Nyikorog alatta a padló, miközben óvatosan lépeget körbenézve a szobában. Felvesz valamit a földről és odajön vele hozzám. Hátrahőkölök, mikor meglátom, hogy felém közelít. Egy mókus van a kezében… komolyan ettől féltem? Ami viszont fontosabb… mi a jó Istent keres a padlásunkon egy mókus? Elég érdekes. Arminnal kimegyünk az udvarra és ott elengedjük a kicsikét. Különös egy délután volt ez. Sajnos Arminnak sietnie kellett haza, de megígérte, hogy holnap tovább fog maradni. Anya most ért haza. Beszélgetek vele egy kicsit, aztán felmegyek a szobámba és elkezdem másolni, amit Armin füzetéből fotóztam. A pótlás felénél abbahagyom, mert már majd leszakad a kezem. Inkább befekszem az ágyba és bámulom a plafont. Miért nem félt Armin felmenni a padlásra és megnézni, mi van ott? Ennyire bátor lenne? Fura, de örülök neki, hogy átjött és megoldotta a problémámat. Remélem, holnap tényleg tovább tud maradni és elmeséli, hogy mi van a suliban. Nem mintha hiányozna az iskola, csak azt akarom, hogy itt maradjon és beszélgessünk. Még ha félt is, mikor felment, akkor sem látszódott rajta semmi. Milyen hősies volt! Úristen! Mik ezek a gondolatok? Csak nem szerelmes vagyok belé? Nem! Az nem lehet, ő a legjobb barátom. Majd kiderül, mikor holnap találkozunk. Azokból az érzésekből már biztos meg tudom mondani a választ. Érdekes lesz a következő nap. Nem bírok másra koncentrálni, csak erre. Inkább elmegyek fürdeni. Mindennel próbálkozom, hogy eltereljem a figyelmemet. Még szappanból is fújok buborékot. Végül elzárom a vizet, megtörölközöm, felöltözöm és bemegyek a szobámba. Mára elég volt mindenből. Bedőlök az ágyamba és kényelmesen elfekszem. Akita felugrik a takaróra. Most jut eszembe, hogy nem vittem el sétálni. Remélem, anya megtette, mikor hazajött. Ha nem, akkor holnap kétszer is elviszem sétálni, csakhogy kiengeszteljem. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben mély álomba merülök.

Előző

Következő